A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen. Nyugat-Európában a XVI-XVII. században élte fénykorát. A magyar citera eredetéről biztosat nem tudunk. A citera név már XVI. században előfordult, de a hangszer, illetve a leírás csak a XIX. század második feléből maradt ránk. A magyar citera rokonai a német nyelvterületen régebben népi hangszerként használt Scheitholt, a ma is használt francia epinette, a norvég langleik, a dán humle és a svéd hummel.  

A citera pengetős hangszer, amelyet pengetéssel, dörzsöléssel vagy ráütéssel szólaltatnak meg. Az Alföldön tamburának is nevezik.  Nálunk  a sokféle formájú citeraváltozat között három alaptípust lehet megkülönböztetni: vályú-, kisfejes- illetve hasas citera. Mindhárom forma megtalálható (a moldvai csángókat kivéve) a teljes magyar nyelvterületen. Az Alföldre és a Felvidékre elsősorban a vályú- és a kisfejes citera, a Dunántúlra főleg a hasas citera jellemző. A diatonikus citerán egyetlen érintő sor van (egészhangos), a kromatikuscitera két érintősoros (félhangos). Húrjai dallamhúrokból ill. kísérőhúrokból áll.